Azt akarom, hogy csillogjon a szeme

Dr. Görözdi-Nagy Eszter coach, mediátor és Kocsmár Kornél autórestaurátor

Férj és feleség. A felsővezetői pozíciójukból egymást támogatva léptek ki, és találtak rá saját magukra. Félelmetes vagy felemelő, ha eltűnnek a megszokott keretek? 

Eszter jogászként végzett, főként változásmenedzserként, átmeneti időszakokban dolgozott különböző cégek felsővezetésében. A változásban mindig az emberi oldal érdekelte, azt tartotta szem előtt, hogyan lehet egy céges átalakítást úgy végigvinni, hogy közben a dolgozóknak mindez a legkevésbé fájjon. Ez az érdeklődése vezette őt coaching tanulmányok elkezdéséhez, és ez amellett, hogy a napi munkájában is segítette, lépésről lépésre egy új karrier lehetőségét is megadta. A váltás több mint két év alatt zajlott le, Eszter mára főállású coach és válási mediátor, illetve a Cosmic Latte 13 közösségi iroda tulajdonosa.

A családból másodikként, 45 évesen váltott Kornél, aki eredeti végzettségét tekintve kohómérnök és energetikus, de korábban több területen – laborvezetőként, újságíróként, kereskedőként, majd informatikai területen felsővezetőként – is dolgozott már. Gyerekkora óta rajong az autókért, de igazi szenvedélyt a veterán Citroenek iránt érez. Még menedzserként, befektetési céllal egy barátjával közösen hozta létre a DC72 autófelújító műhelyt, amit – korábbi karrierjét hátrahagyva – 2016-ban vett át. Mára 12 ember van a csapatában, a világszínvonalú óbudai üzemükben oldtimer legendákat varázsolnak újjá a világ minden tájáról érkező vevőknek.

danielcox_317.jpg

Felsővezetőként váltottatok. Felmerülhet az olvasóban, hogy így könnyű újratervezni, hiszen lehetett elegendő tartalékotok.

Eszter: Szerintem a nagyobb fizetést nehezebb otthagyni, mint egy alacsonyabbat. Sőt, ezzel együtt egy magasabb státuszt is feladsz. Tanulságos volt számomra az az élmény, amikor tanácsadóként visszamentem a korábbi munkahelyemre, és az az ember, aki korábban a kegyeimet kereste, átnézett rajtam, és már nem is köszönt.

És ott van a családom iránti a felelősség, ami szintén nyomasztott, hogy vajon megtehetem-e a velük azt, hogy egy ideig nem lesz bevételem? Tartalék ide vagy oda, nekem így is több mint két éves küzdelmet jelentett, hogy ki merjek lépni a semmibe. Utána is még fél éven át minden nap el kellett mondanom magamnak, hogy „Te akartad, a Te döntésed volt!”

Kornél: Én is inkább az érzelmi oldaláról közelíteném meg. Nem volt könnyű a váltás, mert szerettem felsővezetőnek lenni, mindig is vonzó volt benne, hogy nagy dolgokat lehet csinálni. Azzal, hogy kiléptem, egy-két nagyságrenddel kisebb lett minden – a csapat méretében, költésben, üzleti eredményben – és ehhez hozzá kellett szoknom.

Eszter, honnan jött számodra a váltás gondolata?

Eszter: Egyrészt azt vettem észre, hogy akaratlanul is hazavittem a megmondóember szerepet, amit viszont tudatosan el akartam volna kerülni. Másrészt arra jöttem rá, hogy nem tudom kontrollálni, hogy mennyit és mikor dolgozzak, rengeteg volt a túlóra. Egy olyan megoldást kellett találnom, ami a család szempontjait is engedi figyelembe venni, de közben ugyanúgy emberekkel foglalkozhatok, és folyamatos változatosságot élhetek meg a munkában.

Kornél, hogyan élted meg Eszter váltását? Mennyire hittél az új irányban?

Kornél: Mindig is támogattam és örültem neki, ha olyan dolgot tanul, ami később hasznos lehet számára szakmailag. Így volt ez a coachinggal is. Igazából a suli elvégzése után volt egy döntési pont, hogy mennyire fog ezzel a jövőben is foglalkozni. Míg ő nem annyira tekintette ezt a jövőbeli karrierjének, addig én, látva a pozitív visszajelzéseket az ügyfelektől, finoman noszogattam, bátorítottam, hogy talán ebből meg is lehetne élni. Hittem benne, és láttam, hogy van a kezében valami, amivel kezdhetne valamit, mert érték és meg is fizetnék.

Eszter: Kornél mellett mindig azt éreztem, hogy bármit döntök, azt nekem szabad. Amikor a munkahelyemen végleg betelt a pohár, felhívtam, és mondtam, hogy holnap felmondok. Jó – ennyi volt a válasza. Nem kezdett el azon idegeskedni, hogy mi lesz velünk, hogy a család megélhetése az ő felelőssége lesz.

Kívülről nézve akár egy továbblépésnek is megfelel az új munkád. Mennyiben érezted ezt valóban váltásnak?

Eszter: Az volt rettentően nehéz, hogy én egy jó munkásember voltam, bementem az irodába, és rám bízott feladatot maximális szinten elvégeztem. Ez a koordinátarendszer egyszeriben eltűnt, újra kellett építenem. Ráadásul számos új feladattal, mint például a kapcsolatépítés vagy a marketing is meg kellett birkóznom. Az első egy-két év során sok olyan helyzetbe kerültem, amikor nem hittem azt, hogy erre képes lennék.

danielcox_59 small

Mi volt a legnehezebb pillanatod?

Az ügyfélkörépítés nagyon küzdős volt számomra, mert nem vagyok az a csevegő típus. Az új kliensek megtalálásához, ismerkedéshez viszont el kellett mennem konferenciákra. Az egyik ilyen alkalommal csak arra emlékszem, hogy ott állok, mint egy ufó, nem ismerek senkit, nem tudok senkihez sem odamenni, borzasztóan éreztem magam. Négy és fél percig bírtam, kirohantam a kocsihoz, és sírva hívtam Kornélt, hogy én erre teljesen alkalmatlan vagyok. Végül az segített, hogy kitűztem magamnak célként, hogy ha törik, ha szakad, minden rendezvényen legalább három névjegykártyát át kell adnom. Lépésről lépésre egyre jobban ment – ugyan ma sem tartozik a kedvenceim közé a konferenciákon való ismerkedés, de legalább azt a kezdeti zsigeri félelmet le tudtam győzni.

Kornél, hogyan élted meg Eszter közel három évnyi, átmeneti időszakát?

Kornél: Valóban voltak hullámvölgyek – kis sírás az autóban, rosszkedv néhány napig, de aztán ha valaki felhívta, akkor repkedett örömében. Végig hittem benne, hogy sikerülni fog neki, inkább csak úgy voltam vele, hogy ezen az időszakon túl kell jutni, és utána jobbra fog fordulni.

danielcox_172_cold

Eszter: Számomra a kulcs az volt, hogy soha nem éreztette Kornél azt, hogy rossz döntést hoztam volna. Gondolhattam magamat bármennyire sikertelennek, kishitűnek egy-egy adott pillanatban, mégsem mondta sosem, hogy anyukám, maradtál volna inkább a korábbi helyeden.

Hogyan találtad meg az ügyfeleket?

Eszter: Az elején azt gondoltam, hogy az ismerősök segíteni fognak, de rá kellett jönnöm, hogy igazából mindenki a saját dolgával van elfoglalva. Így aztán aktívan kellett ismerkednem, ami nagyon nehezen ment az elején. De rájöttem, hogy elég elmondanom, hogy coach vagyok, és előbb vagy utóbb, ha erre lesz szüksége, felhív. Nagyon sok kapcsolatom származott az ingyenes munkákból is. Amellett, hogy jó érzés volt segíteni, növelte a kapcsolatrendszeremet, és ezen keresztül fizetős ügyfeleket is hozott.

Mit élvezel az új munkádban a leginkább?

Eszter: Azt csinálom, amit akarok, azzal dolgozom, akivel szeretnék, kapok visszajelzést, tudok hatni az emberek életére. Volt egy korábbi ügyfelem, akit a cége küldött hozzám, komoly fizikai tünetekkel, már a kirúgás szélén állt. Tíz alkalom után bevallotta, hogy az elején a háta közepére nem kívánta a coachingot, de ez volt a legjobb dolog, ami felnőtt életében történt vele. Azóta pozíciót váltott, egyensúlyba került és magára talált. Amikor látom, hogy valaki ekkorát tud lépni, és ehhez én is hozzájárulhattam, na ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni.

Eszternél magától adódó volt az új irány, de Nálad honnan jött a veteránautó felújítás, mint következő karrier?

Kornél: Gyerekkorom óta imádok szerelni, fúrni, faragni és emellett autóbolond is vagyok. Valójában inkább Citroen-fanatikus. Kisfiúként is ez volt a kedvencem, aztán volt több ilyen autóm is. A veteránozás egy váratlan pillanatban jelent meg az életemben. Amikor már megszületett a kislányunk, szükségünk volt egy nagyobb autóra, és elmentünk Szekszárdra megnézni egy hirdetett példányt. Megérkeztünk, körbejártam azt a kocsit, ami miatt jöttünk, de láttam, hogy ott a háttérben meghúzódik egy Citroen DS. A „cápa” volt gyerekkorom óta a vágyaim netovábbja. Az eredetileg kinézett autó helyett a DS körül fel-alá járkálva töltöttem az idő nagy részét, és végül Eszter mondta azt, hogy vegyük meg, ha annyira tetszik. Így aztán egy oldtimer lett a családi kocsink. Ráadásul még pénzünk sem volt elegendő, csak 3-4 hónap múlva tudtuk a teljes összeget kifizetni.

danielcox-409

Aztán 12 évvel később megismerkedtem egy hasonló márkarajongóval, és vele döntöttük el, hogy nyitunk egy veterán Citroen felújító műhelyt. Nagyon kicsiben indultunk, és az első időszakban csak a háttérben voltam, mint társtulajdonos, a barátom intézte a napi szintű feladatokat.

Hogyan jött az, hogy mégis ezzel szeretnél főállásban foglalkozni?

Kornél: 2016 nyarán tartottam egy pici szünetet, mert elfáradtam a húszévnyi munkaviszony után. Alapvetően abban gondolkodtam, hogy egy kis feltöltődés után visszamegyek a korábbi szakmámba. Már épp elkezdtem állást keresni, amikor azt mondta a társam, hogy kiszáll a műhelyből. Fontos azt megjegyezni, hogy ehhez nagyon alapos márkaismeret és szakmai tudás, kapcsolatok kellenek, ilyen embert nem lehet csak úgy álláshirdetés alapján felvenni. Ki kellett őt fizetnem, és azért, hogy a korábbi befektetés értékét megtartsam, nem maradt más választásom, mint hogy átvegyem az irányítást. Őszintén elismerem, hogy ez nem egy örömteli váltás volt, hanem inkább egy kényszer szülte helyzet.

danielcox-567

Pedig gyerekkorod óta szerettél szerelni, imádtad az autókat, és most az élet megadta a lehetőséget…

Egészen más kategória egy ilyen céget vezetni, mint amiket korábban vezettem, és egészen más otthon szerelgetni a garázsban a veterán kocsidat, mint ebből a család megélhetését biztosítani.

 

 

Őszintén szólva eléggé körbepárnázott életem volt korábban felsővezetőként – mindig jó kapcsolatom volt a főnökeimmel, szerettem a feladataimat, elismerték a munkámat és a vezetési stílusomat. Féltem attól, hogy nehéz lesz az új szerepben megértetnem magamat a fényezőkkel, autószerelőkkel. Tartottam tőle, hogy számukra az irodai munka – hiszen a műhely vezetőjeként alapvetően erről van szó – nem lesz olyan értékű, mintha én is beállnék közéjük dolgozni. Szerencsére ezt nem tapasztaltam meg részükről. Biztosan néha furcsán néztek, amikor öltönyben, nyakkendőben és bőrtalpú cipőben végigtipegtem köztük, de hála az égnek, nagyon befogadóak voltak.

danielcox-510

Egy évvel később már láttam azt, hogy az a sok változtatás, amit elindítottam a cégben, kezdett beérni, és mostanra nagyon élvezem az új munkámat.

Eszter, nem tartottál attól, hogy két vállalkozó sok lesz a családban, nagyobb lesz emiatt az anyagi bizonytalanság?

16 éve ismerem Kornélt, autókkal kel, autókkal fekszik, autókról olvas, autókról ír. Ez egy olyan szenvedély, aminek semmi más sem fog a nyomába érni. Együtt vagyunk régóta, van két gyerekünk, szeretjük egymást, jót akarok neki. Azt szeretném, hogy csillogjon a szeme, amikor reggel felkel, és élvezze az életét, ne csak egy biorobotként működjön.

danielcox-433

Persze, fontos a pénz, hazudnék, ha azt mondanám, nem számít. De csak egy életed van. Ha elbukjuk, majd valahogy megoldjuk. De a szívem-lelkem mélyéről meggyőződésem, hogy ha az ember értéket akar teremteni, abból előbb-utóbb pénz lesz. A veteránautó üzlettel kapcsolatban úgy látom, hogy elég speciális kombináció – ész, üzleti tapasztalat, kifinomultság, alázat, személyes kapcsolatteremtés – szükséges a sikerhez és tudtam, hogy Kornélban ez megvan.

Volt olyan bizonytalanság benned, mint Eszterben, hogy meg tudod-e csinálni?

Kornél: Persze, hogy volt… A veteránautó népszerű dolog, egyre többen keresik, és még nincs is nagy konkurencia a piacon, így elsőre tuti üzletnek tűnik. De azért nem arról van szó, hogy kinyitod a kaput, és sorban állnak az érdeklődők. A vevőkért meg kell küzdeni, mert megfontoltan költenek, és szakmailag nagyon igényesek. És elsősorban a nyugat-európai piacról jönnek a kuncsaftok, emiatt kelet-európai műhelyként plusz erőfeszítésbe kerül, hogy hitelesnek találjanak. Nem is beszélve arról, hogy minden egyes felújításban nagy kockázat van, mert ha rosszul méred fel, könnyen veszteséget is hozhat.

danielcox-382

És hogyan találtad meg a vevőket?

Kornél: Főként külföldi kiállításokon próbálunk ügyfeleket szerezni, de néha a legváratlanabb helyzetek is hozhatnak érdeklődőket. Amikor készen lettünk egy csodaszép Citroen SM-mel, egy másik autóval együtt nekivágtunk egy rövid nyaralásnak. Sajnos egy műszaki probléma miatt le kellett állnom a Balaton mellett, otthagytam a kukoricatábla szélén, és a távolból szerveztem egy trélert. Egy idő után hív a tréler sofőrje, hogy megvan az autó, de van itt mellette egy francia férfi. Nem beszél semmilyen más nyelven, de nem tágít a kocsi mellől, úgyhogy jöjjek minél hamarabb. A hatvanas éveiben lévő fickó elmagyarázta, hogy csak átutazóban járt erre, és van egy hasonló járgánya, amihez évek óta keres egy megfelelő szervízt. Ragaszkodott hozzá, hogy most azonnal el akar jönni velünk a műhelybe. De mivel nem volt elég hely Eszter kis kocsijában – hiszen benne a család és a két autónyi cucc – így hazáig a csomagtartóban utaztam. Belegondolva megérte, mert úgy tűnik, egy ügyfelet nyertem ebből a kalandból.

danielcox-349

Mit tartotok inspirálónak egymás sztorijában?

Kornél: Eszter abban példa számomra, hogy hihetetlen energiákat mozgósít ahhoz, hogy fejlődjön, és lenyűgöznek a szellemi képességei. Elképesztően felkészült és kitartó tud lenni. Én hamarabb elfáradok, ledőlök aludni, vagy megnézek egy filmet, de ő akkor is fáradhatatlanul dolgozik még.

Eszter: Bennem ott a lendület, de Kornélban megvan a kifinomultság és a minőség. A lelkesedés az apró részletek iránt, az, ahogy elvarázsolja őt akár egy régi műszaki dokumentum is. Emellett csodálom benne a kapcsolatteremtő képességét, ahogy ösztönösen tud akár vadidegenekkel is könnyedén szóba elegyedni. Pozitív értelemben véve irigy vagyok, hogy náluk valódi alkotás zajlik, bekerül hozzájuk egy lepusztult autó, és szinte újként gördül ki tőlük.

 

Milyen jótanácsot tudtok adni azoknak, akik családosan szeretnének újratervezni?

Eszter: Meg kell határozni a kereteket, átgondolva, hogy az új munka milyen időbeosztást igényel. Ha például gyerekek fejlesztésével szeretnék foglalkozni, akkor az nagy eséllyel esti vagy hétvégi elfoglaltság. Ezt pedig össze kell egyeztetni a családdal. A közös tervezés egyébként is kritikus, muszáj realistán végigvenni, hogy mi várható – akár pénzügyileg, akár érzelmileg. Hiszen nem egyedül viseljük a váltás terhét és kockázatát, hanem együtt. Ezután pedig türelmesen, kitartóan menni kell előre, mert nem az első naptól kezdődik a boldogság. De egy-másfél év kemény munka után, amikor már túl vagyunk rajta, akkor látni fogjuk, hogy megérte.

 

 

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

Create a website or blog at WordPress.com

Up ↑

%d bloggers like this: